A fésű elsősorban hajápolásra tervezett eszköz; A fától és a szarvtól a jádeig terjedő anyagokból készült fésűket nagyjából öt fő típusba sorolják: haszonelvű, művészi, terápiás és mások. Történelmi feljegyzések szerint a fésű eredete a Sárga Császár idejére vezethető vissza, amikor hitvese, Fang Lei a halcsontok szerkezete ihlette meg a legelső fafésűt. Az alapvető funkción túl, a haj kibontásán, a fésű fogai serkenthetik a fejbőr akupontjait a vérkeringés serkentése érdekében; ezenfelül a különböző anyagok határozott terápiás előnyöket kínálnak az -ökör-szarvfésűkről úgy tartják, hogy eloszlatják a belső hőt, míg az őszibarack-fából készült fésűkről hagyományosan azt tartják, hogy elűzik a gonosz szellemeket. A hagyományos kínai kultúrában a fésűt a szeretet jelének tekintik; a fésű bemutatása a Qixi Fesztivál alatt azt a kívánságot szimbolizálja, hogy a pár „együtt öregedjen meg”, míg a rituális haj-fésülés, amelyet egy menyasszonynak az esküvője előtt hajtanak végre, mély áldásokat hordoz a jövőre nézve.
A csontfésűk már a neolitikum korában megjelentek, és a Shang- és Zhou-dinasztiák során szertartási tárgyakká, például jádefésűvé fejlődtek. A Tang-dinasztia idején nagyon divatossá vált a fésű hajdíszként való viselése, amelyet az aranyozott, bonyolult mintázatú bronzfésűk példáznak; a Song-dinasztiában a jade fésűk kidolgozása új magasságokat ért el a remek áttört faragással, amely olyan kedvező motívumokat tartalmazott, mint a bazsarózsa. A Ming- és Csing-dinasztia idején a fésű-készítés egyre inkább kifinomult, mint speciális mesterség, és a csangcsoui fésűk és finom{3}}fogazatú fésűk a szellemi kulturális örökség reprezentatív példájaként jelentek meg. A modern fésűk a technológiai fejlesztéseket magukévá tették; például a kiegyenesítő fésűk hőmérséklet-szabályozási technológiát használnak,{5}}hogy integrálják a formázást a hajápolással, míg a "Princess Combs" rugalmas sörtékkel minimalizálja a haj töredezését.
